Mit jelent az a napjainkban gyakran hallható kijelentés, miszerint a világunkról szerzett vagy szerezhető ismeretek közvetett jellegűek? Ha a történetíró munkájára gondolunk, ez már első pillantásra is nyilvánvaló. Ő ugyanis maradéktalanul ki van szolgáltatva a közvetlen tapasztalatból számára hozzáférhetetlen valóság fennmaradt nyomainak, a történeti forrásoknak. A 19. században szakszerűsödő történetírás az írott források vizsgálatát helyezte a történetírói munka középpontjába, ami azóta is megszabja a szabályszerű történeti kutatás  kívánatos menetét. Nem árt tehát tudatosítani, hogy a források – a valóság eme nyelvi kifejeződései –  maguk is puszta értelmezések. A “minden csak szöveg” közismert felfogása arra utal, hogy a múlt történetírói elbeszélése nem valamiféle utánzás (rekonstrukció), hanem teremtés, konstruálás is egyúttal.