Ha érzékeink és legsajátosabb emberi tulajdonságunk, a nyelv mindent világosan elénk tárnak, akkor miért bonyolítsuk az életünket filozófiákkal? Csakhogy fokozzuk a kételyeket? Miért nem elégszünk meg a jó tanáccsal: inkább nézzetek, vagy énekeljetek! Fát ültessetek!

„Gyakran megtörténik, hogy amint közelítünk valamihez, az elhomályosul, életlenné válik: mintha mindannyian valamiféle elméleti távollátásban szenvednénk. A bennünket kevésbé érdeklő dolgokkal kapcsolatban majdnem mindig az az érzésünk, hogy már tudjuk, miről is van szó, és simán elintézzük az első, kezünk ügyébe akadó közhellyel, de ha igazából elkezdünk szeretni valakit vagy valamit, akkor megérezzük a vele kapcsolatos ismereteink határát. „Aki mindent ért – mondta egy kínai bölcs –, az rosszul van informálva.”Ez tehát a témánk, amit négy részre tagolok. Az elsőben (1) elmagyarázom, honnan származik az a szükségletünk, hogy mindent tisztán lássunk; utána (2) pontosan ezzel a görcsös szükségletünkkel szemben határozom meg a filozófiai kedvet vagy viselkedést. (3) Majd megmutatom, mikor jelenik meg annak a lehetősége, hogy azt hisszük, minden olyan világos, mint a nap; és végül (4) azt is, hogyan születik meg a filozófia, amikor az ember elkezd kételkedni ebben a feltételezett tisztánlátásban.”

Bármily meglepő, azért filozofálunk, mert intellektuális reflexeink túl spekulatívak, mert amikor nem filozofálunk, közhelyekkel reagálunk, amelyek ugyan hasznosak, sőt kellemesek, de ha a körülmények megváltoznak, használhatatlanok. A körülmények pedig így vagy úgy rendszeresen megváltoznak.

„Versenyin: Hát ha nem adnak teát, legalább filozofáljunk."
Csehov: Három nővér

A magyar olvasó ritkán vagy sosem találkozik katalán filozófussal, bár ebben a kötetben nem is a katalán egyediség, hanem a szerző egyedi látásmódja a lebilincselő. Már a kötet sorsa is bizarr mai magyar szemmel. Egy televíziós műsor alapja a könyv első része, amely olyan sikeres (!) volt, hogy a kiadó megbízására egy személyesebb második résszel is kiegészítette a szerző.