Senki nem ábrázolta még így az öregedést! Karl von Kahn, a jó karban lévő hetvenes férfi a befektetésbizniszben tevékenykedik, még mindig sikeresen. Mondhatjuk úgy is: sikerre van ítélve. Nem engedi meg magának az öregkor csendjét, a rezignációt, a vissza-tekintést. Előrenéz, mint aki az örök életre pályázik, és ebből óhatatlanul következik az örökös szorongás, a megfelelési kényszer és az elkerülhetetlen kudarc. Mit kezdjen a baráti árulással? A pénzszaporítás, a gazdagodás kényszerítő parancsával? Családja fel-feltoluló náci múltjával? A fiatal szeretővel, aki bármikor arra ébredhet, hogy egy aggastyán fekszik mellette?

Nyugati civilizációnk tragikus vonása a hanyatlás és az elmúlás vehemens, kétségbeesett tagadása. Az ebben a csapdában vergődő ember sorsát néha komikusnak, de egészében szomorúnak látjuk.