A gyerekeknek hirtelen felnőttként kell viselkedniük, miközben a felnőttek meglepően gyerekesek néha. Nem véletlen, hogy Ljudmila Ulickaja meséi úgy szólnak a gyerekekhez, hogy közben a felnőtteknek is van mit mondaniuk. Bár orosz vidéken járunk, a saját gyerekkori félelmeinkre és reményeinkre is ráismerhetünk ezekben a történetekben, amelyekben mindig érdemes várni a hétköznapi csodákra. Ljudmila Ulickajának, a Történetek állatokról és emberekről szerzőjének ez a második magyarul olvasható mesegyűjteménye. A hat történet hátterében felsejlik a negyvenes-ötvenes évek Szovjetuniójának szegényes, városias környezete. A megejtő történetek mégis kortól és helytől független módon vallanak a gyerekkor törékeny szorongásairól és szépségeiről, miközben a mesélésben mindig ott az emberség és az együttérzés hangja. Ulickaja meséit Lakatos István – a Dobozváros szerzője – rajzai kísérik.