„Hol volt, hol nem, volt egyszer egy kicsi ház, lakott abban egy apró emberke. Pipacskának hívták, mert az arcocskája mindig piros volt. Zöld süveget viselt. A mi emberkénk, Pipacska, Nagy Varázsló szeretett volna lenni. Csillagokkal díszített ezüst süvegre vágyott. De hogyan lehet valakiből varázsló? Ezt bizony Pipacska már nem tudta, és nem is volt senki, akitől megkérdezhette volna. Ezért aztán elhatározta, hogy pajtásokat keres magának. Hiszen a jó pajtás mindig segít, ha kell.” A nagy keresés közben rálelt a színes építőkockákra, s ahogy „egyik kockát a másikra rakta, a kockák egyszer csak felugrottak. Lett belőlük valami, se nem csikó, se csacsi – Kockapaci.” Így kezdődik a két barát története, akik a mese folyamán csuda kalandokba keverednek, s még csudább teremtményeket ismernek meg: felhőelefántokat és felhőzsiráfokat, Nyuszi Gyuszit és Elefánt Elemért, vagy éppen a Zöldszakállú Manót, s közben persze megküzdenek a gonosz Pókhas Pállal. Az egyes fejezetek rövidek, frappánsak, a kísérő kérdések már a 3-4 éveseket is elgondolkodtatják, az esti közös meseolvasás pedig lebilincselő fejlesztőjátékká válik.