A rítusok szimbolikus cselekvések, egymáshoz fordítanak minket, és kötődést teremtenek: e közösség otthonos közege azonban ma a szemünk láttára tűnik el – állítja Byung-Chul Han. A termelésre optimalizált társadalom a stabilitás és a tartás elvesztéséhez vezet. A szerző ennek a patologikus folyamatnak az illusztrálására Nádas Péter A helyszín óvatos meghatározása című esszéjét idézi, amelyben az öreg falusi vadkörtefa a még helyhez kötött kultúra jelképe. Habár korunk nyilvánosságkultusza vakká tesz a szimbólumok erejére, mégis elgondolható egy olyan fordulat, amelyben ismét a formák elsőbbsége érvényesül. A rituális társadalom a szabályok ünnepe: egy japán teaceremóniában a mozdulatok teljes önfeledtséget hoznak létre. Han a materializmus parttalan adatáradatát az intenzitás minőségi világával szembesíti.