Az először 1996-ban kiadott mű mára az építészettel foglalkozó szakirodalom klasszikusává vált. A könyv alapkérdése, hogy noha öt érzékszervünk van, az építészet és a design területén miért is emelkedett ki közülük ilyen dominánsan a látás. Poszt-digitális korszakunk mindent elönt képekkel, s ez még aktuálisabbá teszi az eredeti felvetést. Juhani Pallasmaa szerint a további négy érzékszerv ignorálása az alapvető magyarázata annak, hogy az építészet kiürült, elszegényedett, és immár nem képes életre szóló, inspiráló, befogadó térélményt biztosítani. A könyv minden olvasója revelációként éli át a szerző felfedezését.
"Az építészetben jelenleg a digitálisan túlterhelt legújabb technikák társul ehhez a mértéktelenséghez. E zajos háttér tudatában Pallasmaa munkája az elmélkedés magányát és azt a menedéket idézi meg, melyet korábban úgy hívott, "a csend építészete". Tanítványaimat arra fogom ösztönözni, hogy olvassák el ezt a könyvet és töprengjenek el a mai "háttérzajon". Mert "létünk mélysége" manapság vékony jégre futott." Steven Holl