Szépirodalom

Isten hozott Amerikában
Nagyításhoz kattintson a képre!

Isten hozott Amerikában

Jaffa Kiadó, 2020
Oldalszám: 136
Isbn: 9789634752295
3.199 Ft
2.555 Ft
20%
kedvezmény
Vásárlás után járó alap hűségpont: 25 pont
Mennyiség:

Raktáron
"Egy háromtagú családot a teljes széthullás fenyeget. Nap mint nap a szakadék szélén egyensúlyoznak.
Apja halála óta a tizenegy éves kislány, Ellen nem szólal meg, és ha otthon van, jóformán ki sem teszi a lábát a szobájából. Ahogy a bátyja sem, aki még a szobája ajtaját is beszögezi, hogy távol tartson mindenkit. Csak anyjuk hisz benne, hogy ők hárman egyszer újra közel kerülhetnek egymáshoz. A fény családja vagyunk, ismételgeti konok meggyőződéssel.
Ám a család otthonában egyelőre a sötétség az úr; beszivárog a lakás zugaiba, a lelkek legmélyére. A hármukat elválasztó csend áttörhetetlen fallá szilárdul. Ellen tudja, hogy mindennek ő az oka, hiszen apja halála az ő lelkén szárad. Ő imádkozott a haláláért. És Isten meghallgatta a fohászát. Ellen meggyőződése szerint ő és Isten tehetnek róla, hogy kisgyerek korának boldogsága örökre elveszett. Pedig Ellen kétségbeesetten vágyik rá, hogy újra szerethessen, és újra szeressék.
Vajon a család, az anya és két gyermeke képes lesz-e rá, hogy ismét megtalálják az egymáshoz vezető utat, és új életet kezdjenek a múlt romjain?

Az Isten hozott Amerikában felkavaró, kegyetlen, katartikus erejű történet egy különleges kislányról, aki azzal az egyetlen eszközzel válaszol az őt sújtó traumákra, amely megmaradt neki: a hallgatással. A minimalizmusával mégis hatalmas érzelmi hatást elérő regényben összecsúszik a múlt és a jelen, az emlékek és a valóság, az élők és a holtak világa. Az olvasó döbbenten és borzongva figyeli, hogy a tizenegy éves gyerek a maga választotta csendben megtalálja-e az erőt, a léleknek azt a szabadságát, amellyel megszabadulhat sötét titkától, és újra visszatérhet az életbe, kijöhet a fényre.

LINDA BOSTRÖM KNAUSGARD (1972-) svéd író és költő. Első regénye, a Helioskatastrofen (Héliosz-katasztrófa) elnyerte a svéd író- és költőnő, Mare Kandre emlékére alapított díjat. Második regényét, az Isten hozott Amerikában címűt a legrangosabb svéd irodalmi díjra, az August-díjra jelölték. Saját bevallása szerint szinte minden megtörtént vele, ami Ellennel, a főszereplővel, a regény mégsem tekinthető önéletrajznak."

Nem akar lemaradni akcióinkról?

Iratkozzon fel a hírlevélre hogy legújabb ajánlatainkról elsőként értesülhessen!