Márai az egységes, az egyetlen kultúra tudatában él, lényegében minden értéket átszármaztat az egyetemes európai polgári kultúra önkörébe, illetve minden érték alárendelt hierarchikus viszonyba kerül ezzel a körrel, sőt az író esztétikai ízlése minden késő modern fejleményt elhárít. Ugyanakkor a mindennemű diktatúrákkal, totális háborúval szétesett Európa-képzettel szemben a nemzeti meghasonlást látja a legnagyobb tragédiának, amelyben a szellem elveszíti szükséges kollektív közegét. A mindig csonkán idézett aforizma szerint az „alanyban-állítmányban” gondolkodó író kötelessége Márainál ekkor is, korábban és később is a nemzet (a nemzeti liberalizmus szellemi) fogalmához kötődik.