"Mert a természet szarik ránk. Ez a legfontosabb, amit meg kell értenünk."

A természetet semmi sem érdekli.
Nem fogja megköszönni, hogy elektromos hibridautót vásároltál. Nem lesz kedves hozzád azért, mert napelemet szereltél fel. Nem ad egy kicsivel több esőt, mert beérted két gyerekkel, eggyel, vagy egyáltalán nem vállaltál gyereket. Sem több, sem kevesebb szén-dioxidot nem nyel el azért, mert elmész szavazni. Nem kíméli a korallzátonyokat, a gleccsereket és az esőerdőket, csak mert rábeszélted a gyerekeidet, hogy mégiscsak kóstolják meg a húspótlóból készült darált húst. Mindazt, amit most tapasztalunk, egyáltalán nem tudjuk befolyásolni a tetteinkkel, mert ez a tíz, harminc vagy ötven évvel ezelőtt meghozott és főként meg nem hozott döntéseink következménye.

Az élet megy tovább - akkor is, ha lángolnak az erdők; ha elfogyott az élelem és az üzemanyag, a családoknak pedig gyalogszerrel kell menekülniük a tűzvész elől; akkor is, ha tüntetők rombolják le a városokat. A klímaválság olyan, akár egy rémálom, mégis van, ami nem változik: a kamaszok szerelmesek lesznek, a házasságok megromlanak, a fiatalok identitásválságba kerülnek, és lankadatlan intenzitással lázadnak rettenetes szüleik ellen.
Didrik negyvenéves média-tanácsadó, aki az erdőtűz elől menekülve igyekszik hősiesen viselkedni, családja megmentésére irányuló erőfeszítései azonban kudarcba fulladnak. Melissa klímatagadó influenszer, tele elveszett álmokkal. André egy kiöregedett teniszcsillag megnyomorított fia, aki arra használja a válságban egyre inkább elharapódzó erőszakot, hogy leszámoljon szörnyeteg apjával. Vilja, Didrik tinédzser lánya, aki elszakad a családjától, és a cselekvésre képtelen felnőttek helyébe lép a menekültek vezetőjeként.
Jens Liljestrand nem túl távoli jövőbe helyezett disztópiájában négy ember küzd nemcsak az életben maradásért, hanem a boldogság fel-felvillanó érzésének megtartásáért is, miközben Svédország lángokban áll.