"Mielőtt kijutottunk volna a tulajdonképpeni villeboni útra, valamiféle széles fasoron mentünk, amely mintha tudta volna, hova visz. Még ma is, amikor nekem az összes hely a földön szép sorban megtagadta beleálmodott titokzatos lényegét, szép sorban megtanított rá, mennyire hasztalan, ha egy helységnév esztelen vágyat ébreszt bennem, hogy odautazzak, mégis úgy tűnik, ebben a fasorban van valami azzal rokon, amiről annyit ábrándoztam. Néha látom is álmomban, női alakok, félig árnyékba rejtve, valamilyen láthatatlan munkát végeznek. Érzem, ezúttal már nem képzeletben, hanem közvetlenül átérzem a táj titokzatos lényegét, a képzeletem lát, az álmomat élem, de akkor fölébredek. Máskor ébren élem át ezt a csodálatos érzést, de abban a pillanatban, amikor éppen megragadhatnám az allé rejtelmes különösségét, elalszom, vagy ha erőltetem az ébrenlétet, nem látom többé. Mert valóban vannak dolgok, amelyeket nem volna szabad nekünk megmutatni. És elnézve, hogy egész életem kimerül abban, hogy megpróbálom meglátni ezeket a dolgokat, úgy vélem, talán ez az Élet rejtett titka."